Beszámolók, Beszámoló űrlapok

Első  Előző  Következő
A kormányzati szféra intézményei számára a jogszabályok meghatározott tartalmú időszakos beszámolók készítését írják elő. Ezek tartalmát a jogszabályok pontosan megadják, fizikai megjelenésüket (formátumukat) manuális előállítás esetére pontosan (űrlapok), elektronikus előállítás esetére hozzávetőlegesen meghatározzák. Szokás a beszámolókat a manuálisan kitöltendő űrlapok sorszámával azonosítani.

Az alábbiakban megpróbáljuk összefoglalni mi a közös bennük:

A kívánt tartalom minden esetben táblázatos elrendezésű.
A táblázatok celláinak [sor, oszlop] tartalmát (néhány kivételtől eltekintve) jogszabály határozza meg.
A jogszabály deklarálja, hogy a táblázatokat a főkönyvi kivonat alapján kell kitölteni.
A Pénzügyminisztérium minden évben pontosan meghatározza a számviteli tartalmukat és formátumukat, ennek megfelelően évről évre változnak.

 

A fentieknek figyelembevételével a Solidus könyvelő modulját az alábbi szempontok szerint alakítottuk ki:

1.Csak olyan űrlapokat valósít meg, amelyek kitölthetők egy intézmény tárgyévi könyvelése alapján.
2.Fontos célkitűzés, hogy az évenkénti változások ne érintsék a beszámolókat megvalósító programrészt. Ez egyben azt jelenti, hogy a beszámolók meghatározása tartalomszolgáltatásként jut el a felhasználóhoz.

A beszámoló táblázatok sorai három típusba sorolhatók:

Főkönyvi kivonat alapján számítható sorok: a sor celláinak tartalma főkönyvi számlák időszakos egyenlegeinek összegéből (néhol bonyolultabb formulából) számíthatók ki.
A beszámoló – a továbbiakban űrlap – sorai más, meghatározott sorok összegéből számíthatók.
Az űrlap sorai más űrlapok sorainak összegeként keletkeznek.